2012. április 12.

Ma végre jól vagyok és pont (avagy gondolatváltás Csillával)

"Kedves Csilla!

Azt sem tudom, hol kezdjem, de muszáj elmondanom. Tudom, rengeteg fellépésed volt azóta, de hátha dereng valami a szeptember 10-i algyői fellépésedről. Volt ott egy srác farmerban, kék pólóban, akinek az anyukája kérte, hogy gyere oda hozzá, mert nagyon nehezen mozog. Ott volt nála a Nekem így... CD is, amit dedikáltál. Na, ő vagyok én.

Azért írtam ezt a levelet, hogy tudd, mi mindent adott az a lemez. Az a lemez vett rá és adott bátorságot, hogy  egy kockázatos műtét mellett döntsek. Nem volt más választásom, ha jobban akartam lenni. Több, mint 2 éve döntöttem úgy, hogy bevállalom. Vártam a pécsi klinika várólistáján - akkor még csak ott csinálták ezt a fajta műtétet -  mindhiába. 2011 óta Szegeden is csinálják ezt a műtétet, melynek neve mély agyi stimuláció. "Ha kicsit is kételkedsz, menj keress tovább". Énekled Jöttem, láttam, győztem című dalodban. Így tettem, és így lyukadtam ki Szegeden. Na de a lényeg, hogy egy hónapja megcsinálták a műtétet és bár utána nem volt egy leányálom, most remekül vagyok. Nincs szükségem segédeszközre a járáshoz, szinte hihetetlen! Nem mondom azt, hogy mindent neked köszönhetek, mert ez így csacsiság lenne, de hogy nélküled és a dalaid nélkül most nem tartanék itt, az hét szentség. Te indítottál el a helyes irányba és nem tudom, mi lett volna velem anélkül a lemez nélkül. Tudom, furán hangzik, de így volt. A tudatalatti gondolataimat a felszínre hoztad és kiénekelted azt, ami bennem volt, csak nem mertem kimondani. Még magamnak se...

Nagyon szép és jó a spirituális válasz terápia, de azzal nem juttathatod el a gondolataidat ilyen széles körben embereknek. Tudom, nehéz meg minden, anyagilag sem éri meg, de akkor is, muszáj kihoznod még lemezt!!! Számítanak rád az emberek. Pont ezért írtam meg az én esetem is, hátha ez segít. A főiskolát is (SZTE-ETSZK szociális munka) emiatt a lemez miatt választottam (lendületet adott),  és hála az égnek bekerültem egy fantasztikus közegbe, ahol türelmesek, toleránsak, kedvesek az emberek és együtt szurkoltak nekem, hogy minden rendben legyen a műtétnél.    

Köszönöm, hogy meghallgattál és kérlek, csinálj még lemezt! :-)

Hatalmas köszönettel mindazért, amit adtál,
Andris 

Ps. A Jól vagyok és pont című dalodat én töltöttem fel a Youtube-ra és igazi csodákat írnak mind a dalról, mind rólad. Érdemes lenne elolvasnod a kommenteket. Nyugi, egy darab negatív sincs. Csak csupa jó! "


"Szia Andris!

Akárhány fellépésem lehetett volna azóta, akkor is emlékeznék rád. Már akkor elmesélted, hogy ez a lemez segített, hogy összeszedd magad és főiskolára menj és én akkor nagyon büszke voltam mindkettőnkre. Nagyon megható volt ilyen direkt módon szembesülni azzal, hogy segíthettem valakinek.

Én is azt hiszem, hogy a szövegek csak arra vannak hatással, akik maguk is érzik azt, amit a dal kifejez, csak még nem volt lehetőségük megfogalmazni. Egyfajta katalizátorként működik, hogy végre ráébredjünk, hogy de hát ezt tudom, érzem, miért nem gondoltam rá hamarabb? Az, hogy hittél magadban, hogy tudtad, megteremted a körülményeket, amik segítenek meggyógyulni, kizárólag a te érdemed.

Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nagyon kevés fellépésünk van. Sajnos aki nem forog nap mint nap a tv-ben, a bulvárban, azt nem hívják. Azt viszont, amit magamból meg kéne mutatnom ahhoz, hogy a tv-k és a bulvársajtó érdeklődjön irántam, sose tártam a nyilvánosság elé és inkább elfogadom azt, hogy valami mást kell megpróbálni. Ez általában nemtetszést vált ki, de én úgy élem meg, hogy lehetőségem van másban is kipróbálni magam. Másik szintre lépni, megnézni, milyen eszközökkel tudok még segíteni.

Egy lemez elkészítése több millió forint. Ahhoz, hogy megtérüljön, több tízezret kell eladni, ami manapság még a megasztároknak is nehéz, hát még nekünk. Nem hiszem, hogy a közeljövőben lehetőségem lesz erre. Sajnos ez van.

Szeretném, ha egyszer kipróbálhatnád az SVT módszerét, mert nagyon kellemesen csalódnál. Évekkel ezelőtt jártam egy tanácsadónál és egy óra alatt megváltozott az életem. Ezért tanultam meg, csak saját használatra, akkor még nem gondoltam, hogy esetleg ez lehet a jövőm. Érdekes, hogy ugyan nem százakhoz szólok, hanem mindig csak egy emberhez, de az, ahogy a munka végeztével felállnak, ragyog a szemük és látom, hogy pontosan azt érzik, amit én annak idején, mindenben kárpótol. Nagyon szeretem csinálni, kérlek, szeresd te is és drukkolj nekem! J

Elolvastam a jól vagyok kommentjeit, köszönöm, hogy felraktad. Valahol tudom, hogy van értelme annak, amit csinálok, amilyen vagyok, hogy tartom magam az elveimhez, de nem árt néha meggyőződni arról, hogy vannak, akik értik és értékelik ezt.

Nagyon örülök, hogy írtál, ezek miatt a levelek miatt lettem énekesnő, most már tudom. J

Biztatnálak, hogy csak így tovább, de nincs rá szükséged, tudod, mire vagy képes és mindent elérsz, amit akarsz. Igazi példakép vagy.

Sok szeretettel gondolok rád,
Csilla"

Nincsenek megjegyzések: