A ,,kapszulamódszer”

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szkepticizmus mennyire gyümölcsöző. Nagyon sokáig jómagam is szörnyen befolyásolható voltam, ami bizony folyamatos kudarcok és ballövések végeérhetetlen sorozatához vezetett. Ezer meg ezer példát tudnék fölhozni, melyeket szívesen megosztanék másokkal, de ezt most két okból kifolyólag nem teszem meg. Az egyik, hogy félek, mire leírnám, fölrob banna a laptopom… A másik, hogy most nem önéletrajzírás a feladatom.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szkepticizmus mennyire gyümölcsöző. Nagyon sokáig jómagam is szörnyen befolyásolható voltam, ami bizony folyamatos kudarcok és ballövések végeérhetetlen sorozatához vezetett. Ezer meg ezer példát tudnék fölhozni, melyeket szívesen megosztanék másokkal, de ezt most két okból kifolyólag nem teszem meg. Az egyik, hogy félek, mire leírnám, fölrob banna a laptopom… A másik, hogy most nem önéletrajzírás a feladatom.
Azért találtam fontosnak leírni mindezt, hogy világossá váljon az olvasó számára, hogy mégis honnan ez a mérhetetlen kételkedés. Hát innen! Éppen ezért fontos kihangsúlyozni, hogy minden, amit eddig papírra véstem, illetve ami még csak most következik, az az én személyes álláspontom, mellyel nem kell semmilyen mértékben egyetérteni annak, aki egy teljesen más véleményen van. Sőt, örömmel fogadok bármi nemű cáfolást és ellenkezést, hiszen a jó pap is holtig tanul, rossz színész meg még utána is.
Most pedig nézzünk utána ezeknek az őssejtszaporító kapszuláknak. Kezdjük azzal, hogy nekem már a szlogen is gyanús:,,Az Olimpiq Stem X Cell őssejt szaporító kapszula Önnel mindenre képes!” Szívem szerint megkérdezném a kampány marketing vezetőjétől, hogy: ,,Ennél fantáziadúsabbra nem tellett?” Van még ember, aki beveszi ezt a sablonos, teleshoppos hatást keltő és mindenféle kreativitást nélkülöző mondatot?! Úgy tűnik van. Miért? Mert a gyógyulás reményével kecsegtet. A következő dolog, ami böki a nem létező csőrömet: a plakát. Már megint ezek a boldog, mosolygós emberkék… Persze most nem kigyúrt, félmeztelen amerikai csodaférfiak vagy szőke, szilikonkeblű nők szerepelnek a prospektuson, hiszen nem egy fogyókúrás tablettát vagy egy pocakeltüntető szerkezetet szeretnének ránk sózni. Az idős emberek számára a boldog, unokáját dédelgető nagypapa sugallja a reményt, a súlyos betegségben szenvedő gyermekek szüleinek pedig a huncut, életerős kiskölyök látványa az, ami tudatosan vagy tudat alatt elgondolkodtatja őket azon, hogy miért is ne próbálják ki ezt a módszert, hiszen veszítenivalójuk úgysincs és hát mégsem hárommillióba kerül, ,,csupán” néhány tízezresbe...
Ezek után arra kerestem rá, hogy melyek a tabletta legfőbb komponensei. Íme:
,, Összetevők: zselatin, cirok, vörösszőlő, feketeszeder, feketeribizli magvai, héja, feketecseresznye héja, bodzahéj, csalán, mezei zsurló, bodzavirág, nyírfalevél kivonat, vörösszőlőmag koncentrátuma, egyéb gyümölcs és herba összetevők”
Kétségtelen, hogy ezen összetevők mindegyike valóban antioxidáns hatású (leszámítva a zselatint, mely a legnagyobb mennyiségben van jelen a készítményben). De ha friss gyógynövényekből főzünk magunknak egy teát, és kiló számra esszük a különböző friss gyümölcsöket, zöldségeket, (télen a nagymama által készített befőtteket, lekvárokat, különleges savanyúságokat) , akkor ugyanott vagyunk, mintha bevennénk ezt az összepréselt készítményt, amit kiegészítésként persze nyugodtan szedhetünk, ha biztosra akarunk menni. Éppen ezért ha valaki ki szeretné próbálni, nyugodtan tegye, hiszen veszíteni ezzel a módszerrel nem lehet, amennyiben az összetevők valamelyikére nem allergiás a tablettát szedni kívánó személy. Ártani nem árthat, sőt biztos, hogy pozitív hatással bír, na de közel sem akkorával, mint ahogy azt reklámozzák.
Még egy tényező van, ami igencsak meghökkentő. Az alábbi részletek a www.jogiforum.hu weboldaról származnak.
,,Összesen csaknem 171 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy vállalkozásra. A forgalmazók gyógyhatást tulajdonítottak a Flavin és az Olimpiq StemXcell nevű készítményeknek, ám ezen állításaikat nem tudták minden kétséget kizáró bizonyítékokkal alátámasztani.
A három vállalkozás egy másik versenyfelügyeleti eljárásban is érintett volt. Ennek során a GVH azt vizsgálta, megtéveszti-e a fogyasztókat a StemXcell Kft. mellett a Crystal Institute Kft., a Flavinárium Zrt., valamint a Dunai és Társa Bt., amikor az Olimpiq StemXcell étrend-kiegészítőről hirdetéseikben azt állították, hogy az alkalmas az őssejtek szaporítására és védelmére, valamint hogy a termék gyógyhatással bír. „
,,A GVH álláspontja szerint gyógyhatást csak kivételes esetben tulajdonítható élelmiszereknek vagy étrend kiegészítőknek. Az adott terméknek csak abban az esetben lehet gyógyhatást tulajdonítani, ha ezt a tulajdonságát tudományos ismeretek alátámasztják, a szóban forgó terméket pedig az arra illetékes hatóságok megvizsgálják. Ezeket az állításokat mindenben alátámasztó bizonyítékokat már a hirdetések közzététele előtt be kell szerezniük a reklámokat közzétevőknek. Nem tekinthetők bizonyítéknak a termékkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Az emberi szervezetre esetleg valamilyen kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással. A gyógyhatás igazolásához alapos, a termék minden szervezetre gyakorolt hatására és mellékhatására kiterjedő kísérletsorozatot kell végezni, a készítményt laboratóriumi körülmények között kell tesztelni. Ezt követően az eredményeket az orvostudomány képviselőinek kell elemezni, és arról ekként megalapozottan szakvéleményt adni.”
,,Az Olimpiq StemXcell reklámozása a GVH szerint ugyancsak alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, emiatt a StemXcell Kft. 10 millió, a Crystal Institute Kft. 25 millió, a Flavinárium Zrt. 15 millió, a Dunai és Társa Bt. pedig 500 ezer forint bírságot kapott. A GVH ebben az esetben is eltiltotta a vállalkozásokat a jogsértő magatartás folytatásától és kötelezte őket arra is, hogy minden általuk üzemeltetett internetes honlap nyitóoldalán, ahol tájékoztatást tesznek közzé az Olimpiq StemXcell termékkel kapcsolatban jól láthatóan, észrevételek hozzátétele nélkül fél éven át ismertessék a GVH határozat rendelkező részét. A bírság összegének meghatározásakor mindkét esetben súlyosbító körülményként vette tekintetbe a GVH, hogy megtévesztő hirdetéseikkel igen sérülékeny fogyasztói réteget céloztak meg, tevékenységüket hosszú időn keresztül folytatták, így a megtévesztő reklámok széles körhöz juthattak el.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése