Összegzésül
A történelem során számos olyan tudományos fejlesztés történt, amely vitathatatlanul szörnyűséges hatással volt az emberiségre. Elég példának hoznom az atombombát, amely a második világháborúban két japán nagyvárost tüntetett el a föld színéről, lakosaival együtt. Azért hoztam fel ezt a drasztikus példát, hogy mindenki számára világos legyen, hogy milyen hatalmas a tudósok erkölcsi felelőssége, amely a mai globalizálódott világunkban talán még fontosabb, mint eddig volt. Egy-egy rosszul sikerült, rossz helyen végzett vagy nem bizonyítottan hatékony tudományos újítás emberi lelkeket téphet darabokra! A globalizáció egyik ,,mellékterméke” a sok közül, hogy pillanatok alatt áramlik az információ a világ egyik pontjáról egy másik pontba, mellyel együtt kell élnünk, hiszen nem léphetünk ki a körülményekből. Ennek a villámgyors információáradatnak a számos előnye mellett azonban van egy komoly hátulütője is, mégpedig az , hogy olyan, még meg nem alapozott vagy még ,,meg nem érett” hírek is pillanatok alatt a fülünkbe jutnak, aminek még várnia kéne magára. Erre mondanám azt, hogy az epret sem zölden esszük…
Jó néhány évvel ezelőtt az Avemar nevű természetes alapanyagú gyógytápszer úgy tört magának utat, mint ,,a rák ellenszere”. Azóta több tízezer rákos beteg hozzátartozója tanúsíthatja, hogy ez az állítás (sajnos) téves. A készítményt most is lehet kapni és véleményem ugyanaz róla, mint az Olimpiq Stem X Cell-ről: Mivel természetes hatóanyagokat tartalmaz, így ártani nem árthat, de fatális tévedés lenne hiú reményeket táplálni iránta…
Szeretném üzenni minden egészséges embernek, hogy amennyire csak lehet vigyázzon az egészségére, mert egy nagyon törékeny talizmán. Bármekkora is a kísértés a boltokban ránk kacsingató, egészségtelen termékek tucatjainak megvételére, próbáljanak meg ellenállni neki. Mellőzzék a sok édességet, az energiaitalokat, édesítőszeres lötyiket, mindenféle narkotikumot és alkoholt! Meglátják, hosszú távon igen gyümölcsöző befektetés!
Amit az előzőekben leírtam az természetesen a betegre is vonatkozik, de hozzájuk még lenne néhány jó tanácsom. Az első az, hogy mielőtt bármibe is belemennének előtte tájékozódjanak alaposan, ássák bele magukat a témába, kérjék ki szakemberek véleményét és ha már minden kristálytiszta és nincs helye kételkedésnek, akkor vágjanak csak bele.
Amennyiben megoldható kerüljék a túlzott hospitalizálást, hiszen amellett, hogy mindenféle szempontból igencsak megterhelő, kórházi körülmények között az emberek minden pillanatukban a betegségükre gondolnak. Tapasztalatom, hogy a testileg beteg ember egy bizonyos idő elteltével lelkileg is összeomlik. Ilyenkor hasznos lehet egy jó pszichológus vagy pszichiáter, hiába is mondják, hogy ,,nekem nincs szükségem dilidokira”. Nagyon fontos szerepet tölt be minden betegség kezelésében a tudatos táplálkozás! Kerüljék a cukros, habos süteményeket és a nehéz, zsíros ételeket! Helyette fedezzék fel a zöldségek és gyümölcsök varázslatos világát és a gabonák kimeríthetetlen tárházát! De legalább ilyen fontos, hogy amennyire a körülményeik engedik, mozogjanak rendszeresen minél többet! És bár tudom, néha szörnyen nehéz, próbálják meg elhinni Katona Klári legfontosabb üzenetét, amely így hangzik:
,,Mindig, minden, mindennek ellenére, mégiscsak lehetséges.”
Az őssejtekkel kapcsolatban pedig azt javasolnám, hogy egyelőre tegyünk egy hatalmas kérdőjelet az ügy végére.
felhasznált irodalom:
flavin7.eu
jogiforum.hu
matud.iif.hu
nol.hu
olimpiq.info
ossejtterapia.hu
stop.hu
vargastem.hu
Életmmentő őssejtek? című dokumentumfilm
Jakupcsek… mert érdekel tévéműsor legelső adása
Dr. Jigó János – Dietetika című könyve
Dr. Nagy Edit – Őssejt és profit című írása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése