Közelebb (önmagunkhoz)

A minap Budapesten jártam, és először történt meg velem, hogy fővárosunkba vetett hitem megingott. Vagy csak én változom? Hm... Nem hinném, hiszen mindig olyan nagy lelkesedéssel megyek fel. De most valahogy egyre furábbak az emberek. Bár lehet, ez országos szintű jelenség, ami a fővárosban csúcsosodik... Most azt érzem, egy mediterrán kis faluban nagyon szívesen eldolgozgatnék, amennyiben akadna kvalitásaimnak megfelelő munka.  

Kicsit talán jobban ráálltak a csápjaim arra is, hogy mi is a szitu néhány pesti ismerősömmel, ami tudom, hogy bár nem kimondottan "főváros specifikus" dolog, de mégis, ha az országban az a hely az, ahol minden elérhető, akkor ebből a szemszögből megközelítve könnyebb dolguk van, mint a vidékieknek, akiknek egy csomó mindenért fel kell utazniuk, hiszen tudjuk milyen Budapest központú az ország. Akikről most néhány szót ejtek, mind lányok, egészen jó fizetéssel, saját lakással. Egyikőjük egyelőre nem tudja legyőzni a kisebbségi komplexusát, a második mindenféle pótcselekvésekbe menekül és virtuális életet él a valódi helyett, a harmadik pedig tipikusan „kétségbeesett szingli”, szintén tele kompenzációkkal.

Az egyik kedvenc énekesem pedig azt hiszem - főiskolai tanulmányaim és az életben látottak alapján - hogy bár ő még nem tudja, de komoly alkohol problémákkal küzd, és két végéről égeti a gyertyát. Biztos kemény az éjszakázás, meg a popszakma, de vannak kiváló ellenpéldák is. Minden esetre tőlem távol áll ez a fajta életszemlélet, mert szerintem, ha őrültséget akarsz csinálni, akkor azt józanul tedd, akkor vagy fasza gyerek! Vagy nem? :)

Na de térjünk vissza (igen, ez most ilyen kanyargós, gombolyítós bejegyzés, ahol minden mindennel összefügg), hogy mi jellemezte most Pestet. Röviden: szürkeség, apokaliptikus hangulat, morcos, beteges kinézetű emberek. A taxis cvíder, goromba, sehogy sem tudom felvidítani. Ő baja, nem veszem magamra. Másik taxis remegő kezű bácsi volt, aki a neje húsleveséről és rántott húsáról beszélt. (Erről eszembe jutott egy kollégám, aki egyik nap rántott húst rendelt (a mellé járó sült krumpliból egy falatot sem evett), utána lenyomott egy kávét tartós tejjel (ami még a melegben kibontva sem savanyodik meg érdekes módon...), majd egy Snickers-szel végezte. Csak megjegyzésképp szeretném hozzátenni: amúgy gyomor refluxa van... )  A vonaton egy lány ült velem szemben, aki mekis cuccot tolt: krumpli, hambi, kávé. Magamban csak azt mondtam: „jajj”. Ez tök nagy szó ám, hogy már annyit fejlődtem, hogy csak ennyit gondolok. Visszakanyarodva, azt gondolom, elég nagy úr a manipuláció, és egyre nagyobb. (A manipulálható embereknek nincsenek önálló gondolataik, kételkedés nélkül elhiszik, amit lenyomnak a torkukon.) No meg a "money-puláció"! Azt se felejtsük ám el!

Jajj. Én nem szeretnék ilyen lenni! Nem szeretnék ilyen lestrapált, szomorú apámf@sza lenni! Szeretnék ragyogni, bármi történjék is! Ezt most nagyon komolyan megfogadtam! Az is érdekes, hogy mostanában semmilyen karkötőket vagy egyéb bigyókat nem aggatok magamra, annyira feleslegesnek érzem. Amit eddig csak szóban tudtam, azt végre elértem gyakorlati szinten: nem a külső számít, hanem a kisugárzásod. Mindig. Röviden összefoglalva ( és itt most bejön az, miért tértem ki kicsit a táplálkozásra): az vagy, amit megeszel & az vagy, ahogy élsz & végezetül az vagy, amit gondolsz magadról, a világról, az életről. Ezt gondolom, és egyre jobban hiszek ezekben a gondolatokban!!

Mindannyian emberből vagyunk, mindannyian tévedünk, és hozunk rossz döntéseket, ami rendjén van. Viszont hiszem, hogy az energiák csakis akkor tudnak megfelelően áramolni, ha hagyjuk őket és nem blokkoljuk őket egészségtelen táplálkozással, negatív gondolatokkal, berögzült félelmekkel (na ezen a téren aztán nekem is van bőven dolgom, de szerencsére egyre inkább képes vagyok „megszelídíteni a félelmeimet”, én ezt így szoktam fogalmazni).

Saját magam tapasztalataiból kiindulva, nézzünk pár „praktikát”, amelyek - szerintem legalábbis - közelebb visznek önmagunkhoz, és egy minőségibb élethez. (Jó ezeket leírni, és magamban is még jobban tudatosítani. Ha nem tartanám be az alábbi pontokat, lehet erre hivatkozni, és akkor csúnyán el fogom magam szégyellni :) )

-          Minél inkább növényi eredetű ételek fogyasztása.

-          Sok napsütés.

-          Keresni a kiegyensúlyozott embereket, hiszen a pozitív emberek töltik egymást.

-          Sport. (Bármilyen. Már napi 10 perc torna is hatalmas előre lépés!)

-          Relaxáció, meditáció, és bármilyen hasonló tevékenység.  (E nélkül szerintem élni sem lehet.)

-          NO tévé!

-          NO politika!

-          NO bulvár! (Ez a három csak eláraszt negatív energiákkal, és semmi építő jellegűt nem ad.)

-          Minőségi (!) koncertek, színdarabok, kiállítások. Kinek mi áll közel a szívéhez.

-          Sok jó zene! És tessék sokat énekelni, még ha nincs jó hangod, akkor is! A zene örömforrás!

-          Őszinteség. Magunkhoz és másokhoz is.  Még ha fáj is az igazság, akkor is.

-          Türelem. (Ritka nagy erény manapság…)

-          Önmagunk elfogadása és bevállalása, szőrüstül-bőrüstül.

Süssön ki a Nap és ragyogjon a szívünk! Nagyon ránk fér! :-)
Most és mindörökké,
A.

Kéretik vissza a gyermekkori felhőtlen szabadság és fantázia!

Ahogy telik az idő, egyre inkább azt látom, ha körülnézek, hogy szinte senkinek sem volt felhőtlen a gyermekkora, vagy csak nagyon kevés embernek. Sajnos én is abba a kategóriába tartozom, amibe a többség… 

Gyermekkoromnak volt egy szakasza, ami bár objektív szemmel nem mondható boldognak, de akkoriban – ez általános iskola második, harmadik és negyedik osztálya volt - valahogy annyira élénken és szabadon szárnyalt a fantáziám, és mindezt oly mértékben meg tudtam és át tudtam élni, hogy … hm… igazából nem is találom rá a megfelelő szót. Minden esetre szeretném újra azt a felhőtlen érzést elsajátítani, amikor tényleg minden kis apróságnak tudtam örülni és a fantáziámnak senki és semmi nem szabhatott határt. Ez az érzés, amit akkoriban megéltem, többször is megjelent a relaxációk során. Sajnos nem túl gyakori jelenség ugyan, de megtörtént, többször is. Nagyon jó lenne, ha minél több alkalommal sikerülne elcsípni ezt az érzést! Egyelőre nem tudom, hogy ezt tudatosan hogyan érhetném el… 

Hmmm... most éppen gondolkozom. Bizony. Írás közben néha szoktam azt is :-) Az jutott eszembe, hogy kicsi koromban mennyire imádtam a Pa-dö-dő-t! Vagy csak a Pa-dö-dő-s életérzést? Most jövök rá, hogy ennek a liberális, bevállalós, minden értelmes dologra nyitott, értéket képviselő (rengeteg gyönyörű, lassabb daluk van, csak arra a kutya nem kíváncsi), de mégis cinikus, és nagyon kreatív életérzésnek voltam a rabja. Éljen a Google Play, ahol pár száz forintokért lehet megvásárolni újradigitalizált formában a lemezeket. Nem mellesleg figyelve a munkásságuk, minden aktualitásukkal is teljesen egyetértek, nyilván ez sem véletlen. Ott van például az "enyhén gunyoros hangvételű", politikai célzatú Háj-háj Szása, melyben Szása visszajött Paksra, vagy például a "Nyitottak vagyunk" kezdeményezés által született Szabó János átirat, a Szabó Klára. 

Olyan jó érzés kicsit előhozni a gyerekkoromat! És ebben nagyon hálás vagyok az autogén tréningnek, igazán sokat segített. Ja igen, képzeljétek, elvégeztem a saját élmény részt (yeah!), és megtanultam használni a módszert! Én tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nem csak nálam, de minden csoporttagnál elképesztő dolgokat hozott felszínre, pedig rajtam kívül szinte mindenki pszichológus képesítéssel rendelkezett.  Azt gondolom, néha a legjobb befektetés önmagunkba fektetni, mert megfelelő világlátás, illetve "önvédelmi", prevenciós technikák nélkül egyszerűen nem lehet bírni azt az embertelen, rohanó tempót, amit a világ próbál ránk sulykolni. Az egyik csoportos autogén foglalkozáson átélt élményről még fogok ám mesélni, nagyon érdekes sztori! (Aki utána szeretne olvasni a technikának, ajánlom a Linkek menüpont alatt található Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület weblapját.) Itt a saját élménynél én most meg is álltam, nem gondolom, hogy autogén trénerként kellene funkcionálnom, ráadásul - ha az Univerzum is úgy akarja - áprilisban egy "igazán mesés" tanulmányba lesz lehetőségem belefogni, aminek nagggyon örülnék, mert nemcsak a mindenkori akadályokat segítene legyőzni, de az is kicsit visszarepíteni a boldog gyermekkorba. 

Sokat gondolkoztam, hogy melyik Pa-dö-dő dallal búcsúzzak, de úgy érzem, ez az, amiben legmarkánsabban átjön a gyerekkori "andriska-életérzés" :)) Ebben minden benne van: tenger, lecsó, duci nénik fürdőruciban, duci nénik fürdőruci nélkül, pizza, táncos lányok, poénok, hagyma, no meg tök jó akkordok :)