TDK

Vida Anikóval,  TDK szünetben

Na, akkor mesélek Néktek! Most még csak rossz szó sem érheti a házam táját, mert viszonylag kis idő telt el az elmúlt bejegyzés és a mostani között.

Április 9-én TDK-ztam (tudományos diákkonferencia), és nagyon büszke vagyok magamra, egyrészt, hogy meg tudtam magamnak felelni - ez volt a legfontosabb, de erre még kitérek - valamint nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. Mindez azért fontos, mert kvázi totál be voltam sz@rva a gondolattól, hogy én egyedül kiállok a nagyközönség elé és majd ott produkálnom kell valamit. Ilyen helyzet utoljára általános iskola 7. osztályában volt, ahol egy március 15-i műsorban elrontottam a szöveget, aztán elfelejtettem és mindenfélét összemakogtam... no mindegy. (Bár gimiben is felkértek egyszer valamire... Ja igen, egy verset kellett elszavalnom ballagáson, de azt totál poénra vettem.) Na de most ugye nagyon szerettem volna üzenni, és ezt én jeleztem is a boglyafejű nőnek, aki az egész rendezvényt koordinálta, hogy elnézést, hogy ha túllépem az időt (ami 10 perc + 5 perc vita), de én nem versenyezni jöttem, hanem üzenni. Erre jött a szokásos szöveg, hogy "jól van, de akkor a pontjai fogják bánni, meg azért jó lenni tartani a keretet" meg blablabla... Végül is nagyon profi voltam, 11 percbe lenyomtam az előadásom, 4 perc volt a vita. Közben olyan 8 percnél elkezdtem tikkadni... Kérem, aki beszél, az igyon is közbe, hiszen elpárolgunk, na! Meg amúgy is, szerintem aki nem hord magánál fél liter vizet a kis táskájában, annak elmentek otthonról. Tessék sok-sok vizet inni, hidratálja a bőrt és megnyugtatja a testet és lelket! No és valami szóba beleakadt a nyelvem 8 percnél, mondom: "Bocsánat, csak aszódok." A fene se gondolta, hogy veszik a lapot, de drága informatikusunk, Gyurika töltött nekem egy pohár vizet. Vagy ötször megköszöntem Neki, aztán mondom, hogy "Na, akkor most iszok!", ezen jót nevetett a tisztelt publikum, aztán mikor elérkeztem a 10 perchez, mondom: "Nyugi, mindjárt befejezem." Ezen is jót nevettek. Na meg a demens résznél idéztem Oliver Sacks-tól, aki szerint "Akiket elnyel a demencia, ott más a helyzet. Nekik a zene nem luxus, hanem szükséglet." Mondom: "Ezt kérem Oliver Sacks, világhírű pszichiáter mondta, higgyünk hát neki!"

Folytathatnám még a sort, de legjópofább visszajelzést a nyertestől kaptam, aki azt mondta nekem eredményhirdetés előtt, hogy "Tök jó voltál, olyan stand-up comedy-s. De a szó jó értelmében, merthogy nem csak érdekes volt, hanem szórakoztató is." Nagyon érdekes dolog ez, de arra jöttem rá - többek között saját élményeimből, tapasztalataimból kifolyólag - hogy az emberek sokkal könnyebben befogadják az információt, ha nevetnek. Úgyhogy ha legközelebb hasonló helyzetben leszek, tudom, mit kell tennem: semmi extrát, egyszerűen csak önmagamat adni :-) (Ja és kikészíteni egy pohár vizet!) Egyébként a szakdolgozatom témájával indultam ("Zene kell" - A zene terápiás hatása és a szociális munka kapcsolata), mivel szívem csücske a téma, rengeteg munkám van benne, és azt gondoltuk a konzulensemmel, hogy ez egy jó lehetőség "hírét vinni" a témának. Merthogy tényleg nagyon szeretném minél több emberhez eljuttatni az anyagom, a mondanivalóm. És annyira boldog vagyok, hogy ez sikerülhetett és hogy rengeteg volt tanárom, meg számomra ismeretlen emberek és a többi versenyző is gratulált. Jogszabályi okok miatt (aktív hallgatói jogviszony meglétének hiánya) nem érhettem el helyezést, de a Farkasinszky Terézia Alapítvány különdíját megkaptam :-) Volt tanárom, Dúró Ani úgy fogalmazott, hogy "Az volt az előadásod erőssége, ami a másnak a gyengesége." Itt arra célzott - egyem a szívét - hogy nem akartam másoknak megfelelni és túl tudományos lenni, hanem önmagam adtam. Vida Anikó volt szociológia tanárom és "lelki karbantartóm" pedig úgy fogalmazott: "Andris, a lelkes laikus." :-) A jobb felső sarokban látható kép amúgy arra rendeltetett, hogyha majd befutunk (Mert hát miért ne? Szépek vagyunk, okosak, és szorgalmasak.), akkor dokumentálni tudjuk, hogy ismerjük egymást :-) Anikó 10 év múlva világhírű szociológus lesz, én pedig... izé... hmmm.... na, ezt még megálmodom :D Zárásképp pedig kérem, tekintsük meg együtt, hogyan változtatja meg Garfield életét a zene terápiás hatása :)))