Nekem így...

Basszus, vége! Szinte hihetetlen, hogy máris magam mögött tudhatok egy évet a felsőoktatásban! Még most is sokkolódok! Ez az egész olyan fantasztikus! Annyit változtatott rajtam ez a nem egészen egy év, hogy az valami hihetetlen! Nem mondom, volt néha egy-egy gyenge pillanatom, amikor azt kívántam, hogy bárcsak a bölcsész karon filozofálgathatnék kényelmesen, ahelyett, hogy az egyik leggyakorlatiasabb szakon pattogok egész nap, mint a nikkelbolha, de ilyenkor csupán csak a fáradtság beszélt belőlem. Sőt, így utólag belegondolva, talán pont ez a kötelező jellegű pörgés az, ami életben tartott és ami energiát adott újabb és újabb feladatok végrehajtásához. Menni kellett és csinálni, és bár mindig nagyon elfáradtam, a végén valahogy mégis olyan jó volt. Sok olyan helyre eljutottam, ahová egyébként magamtól biztos nem lett volna lehetőségem. Nem mellesleg még a tananyag is jó! Gimi után igazi felüdülés végre olyan tantárgyakat tanulni, amiket szeretek, és amiket a mindennapi életben is alkalmazni tudok. Jó sok szemináriumi óránk van, éjjel-nappal referálunk :) Érdekes ez, mert valaki egy éjszaka meg tudja csinálni a referátumait (mondjuk azon szerintem meg is látszódik), én meg minimum egy hetet szenvedek vele, mire minden kis apró részlet olyan nem lesz, amilyennek eltervezem. Na nézzük, hogy ebben a tanévben milyen témákból referáltam:

I. félév

- Módosult tudatállapotok (általános és személyiséglélektan)

- Egoista öngyilkosság (általános szociológia I.)

- Telekom Adományvonal + Bliss Alapítvány (szoc. munka alapismeretek)

II. félév

- Marijuana 2. rész - drogszabályozás Hollandiában, orvosi marijuana (drogprevenció)

- Nonverbális kommunikáció (szociálpszichológia I.)

- Játék, mint a fejlődés elengedhetetlen feltétele (fejlődéslélektan - életkorok pszichológiája)

- Az LMBT emberek társadalmi kirekesztettsége Mo-n (általános szociológia II.)

A referátumok powerpointos verziói ide kattintva letölthetők. (Majd kattints jobb oldalon, alul, a lassú letöltés gombra és minden rendben lesz!) Tessék letölteni és elolvasgatni őket, nagyon sokat szenvedtem velük, valami értelme csak legyen már!

És most akkor jöjjön a (számomra nélkülözhetetlen) köszönetnyilvánítás, mert bizony segítség nélkül soha az életben nem sikerült volna végigcsinálnom ezt a tanévet.

Köszönöm:

Az univerzumnak a dalokat, a gondolatokat és az érzéseket, amelyek megtaláltak és átformáltak. Ancsinak, hogy felrakhattam a közösen készített szociológia referátumunkat. Molnár Haroldnénak, hogy ráébresztett a "humán agyamra" és hogy rákényszerített, hogyan kell keményen tanulni. Nagyon sokat profitáltam ebből a főiskolán! A szocmókuskáknak a kedves gesztusokat, a törődést, a segítséget. Az "ötöskéknek" azt a sok kedves pillanatot, amit együtt átéltünk. Nagyon aranyosak vagytok és köszönöm, hogy toleráljátok a hülyeségeimet! "Gabi macinak" és Ivettnek, hogy a szárnyaik alá vettek, hogy együtt igazi csapattá váltunk, és hogy megcsináltuk a "Birodalom-hadműveletet". Dúró Aninak a nekem ajándékozott fantasztikus gondolatokat. Sárikának, hogy ilyen szívvel-lélekkel végzi a munkáját, hogy mindig számíthatok rá, és hogy kaptam tőle egy nagy adag "pozitív diszkriminációt". Tanáraimnak a biztatást, az érdeklődést, a diszkréciót. Sokat jelent!

Barbinak, hogy még mindig bírja velem, pedig szerintem már én sem bírnám magammal.(Nélküled ez az egész nem ment volna, és kérlek ne légy kishitű önmagaddal! Ja és Uraboku forever! Köszi az élményt!) Edit! Neked annyi mindent kellene megköszönjek, hogy mire bepötyögném, felrobbanna a laptopom. Ebből a megállapításból kifolyólag maradjunk annyiban, hogy: Köszönöm a megköszönhetetlent.

Bízom benne, hogy a folytatás is hasonlóképpen sikeres lesz! Én nyáron sem nyugszom, új projektbe vágok, de erről majd csak inkább akkor írnék, ha eljön az ideje. Puszi mindenkinek,

andriska

Idézet

"Maradj a jelenben. Semmit sem tehetsz, hogy megváltoztasd a múltat, a jövő pedig soha nem lesz pontosan olyan, amilyennek tervezed vagy reméled. Fájdalmad, félelmed és dühöd, sajnálkozásod és bűntudatod, irigységed és terveid és sóvárgásaid csak a múltban vagy a jövőben élnek."(Dan Millman)

Egy másik úton

Épp múltkorában, úgy két hete talán, mikor megtudtam, hogy fejlődéslélektanból hármasra értékelte xy tanárnő a kollokviumi jegynek számító zárthelyi dolgozatomat. Ez persze részben nagyon jó, mert hát mégiscsak görbül, ugyanakkor egy hét kemény tanulás után, ennél azért többet vártam. Évfolyamtársaim minimum kilencven százaléka kinyomtatta a közös ímél címünkre elküldött puskát, amit vizsgaírás során tényleg csak a hülye nem használt. Szinte kivétel nélkül mindenki négyest kapott, de csak azért, mert a puskában az egyik kérdésre helytelenül volt kidolgozva a válasz... Gondoltam is, hogy ilyen hülye is csak én lehetek, hogy a puskázás helyett a tanulást választom. Na de mindegy, ilyen kis hülyeségeken most már nem húzom fel magam.

Ma szóbeli pedagógia vizsgám volt, sokat készültem rá, így elég magabiztos voltam, úgyhogy be is vállaltam, hogy leszek én az első felelő. (Itt most kicsit visszaugrok a tanuláshoz és elmesélem, hogy volt egy olyan tétel, konkrétan a csecsemőkor, amihez nem igazán volt kidolgozott anyagom, egyszerűen nem tudtam, hogy oda mégis mi kellhet. Ennek ellenére nem aggódtam, mondván, hogy úgyis van még tizennyolc tétel azon kívül, úgyhogy kizárt, hogy azt húzzam.) Megyek ki az asztalhoz, látom, hogy egy szimpatikusnak tűnő papírcsík kikandikál a sorból, na mondom, ez lesz az én tételem. Kihúzom, megnézem: a csecsemőkor. Ránézek a tanárra, közlöm vele, hogy hát ezzel bizony problémáim vannak. Mondja, hogy ez a tétel tulajdonképpen színtiszta fejlődéslélektan, ne izguljak, majd kihúzza belőlem. Leültem a fenekemre, gyorsan feljegyeztem a címszavakat, kiültem a tanár elé, aztán mondtam a magamét. Elmeséltem a csecsemőkor Erikson-féle megközelítését; a freudi megközelítést; az orális fixációt; Harlow majomkísérletét, amivel megcáfolták Freud drive-redukciós elméletét; elmondtam a Thomas-féle könnyű- és nehéz temperamentumú csecsemők jellemzőit; beszéltem a szeparációs szorongásról; stb. A felelet végén azt mondja nekem a tanárnő:

- Ebben az évben maga volt eddig az egyetlen, aki tudja a fejlődéslélektant. Márpedig a pedagógiát ugyebár anélkül nem lehet rendesen tudni.

- Köszönöm szépen. Pedig abból hármast kaptam.

- Nem létezik!! Na ne féljen, vége lesz itt a jó világnak! Hallottam milyen a fejlődéslélektan vizsga és ez nem mehet így tovább, hogy a hallgatók nem tanulják meg azt az alaptantárgyat, ami szinte minden további tárgyhoz köthető!

Nagyon jól estek ezek a szavak, mert megerősítettek, hogy mégiscsak én csinálom jól. Látjátok? Megint ezek az apró ,,véletlenek". És valóban, milyen jól tudnak esni!

A vizsga után kimentem a fősuli ,,A" épületének (én a ,,B" épületben tanulok, és csak félévente járok erre, általában egy-egy vizsgának köszönhetően) kertjébe, ahol még szökőkút is van. Igazán kár, hogy nálunk, szocmókusoknál nincs. Olyan jó volt ott üldögélni az árnyékban, nézni, ahogy csobog a víz, és közben iszogatni a jeges zöldteát. Sőt, miközben épp az aranyhalakat számolgattam, találkoztam egy volt gimis osztálytársammal, ő diplomás ápoló szakon tanul. Hát, nem lennék a helyében! Négy éves kőkemény képzést kapnak (olyan tantárgyakkal, mint például biokémia, biofizika, anatómia, élettan, sejtöröklődéstan, patobiokémia, stb.) és mégis az emberek zöme nagyon nagy mértékben alul értékeli a munkájukat, tudásukat. Na, nem mintha a szociális munkások nagyobb megbecsülésben részesülnének... De ez legyen a jövő zenéje! A lényeg úgyis az, hogy az ember önmagával legyen elégedett, de ne a felszínen, hanem legbelül!