Még mindig nem emésztettem meg a mai nap történteket, pedig már megettem az ebédemet is, meg Váczi Eszter fátyolos hangjára szundiztam is egy kicsit, de még ez se elég. Nézzük, mennyit segít, ha kiírom magamból!
Ma a Dr. Waltner Károly Fiú Speciális Gyermekotthon életébe nyerhettem bepillantást és azóta sokkolódok. Ákos évfolyamtársammal külön-külön ugyan, de húsz perccel egy óra előtt odaértünk – tudni illik az előadás 13:00-kor kezdődött – és volt szerencsénk becsücsülni az éppen ebédjüket fogyasztó „gyerekek” mellé. Velünk tulajdonképpen rendesek voltak a maguk módján, bár én egy kicsit nagyon be voltam csinálva, melyet amellett, hogy azt mondtam Ákinak, hogy ,,Ákos, félek!” , nonverbálisan úgy jeleztem, hogy a kabátja végét morzsolgattam XD. Ezek a srácok tényleg úgy beszélgettek egymással és a személyzettel (!), hogy azt se tudtam, köpjek vagy nyeljek. A ,,büdös, kurva anyádat” szóösszetétel a leglightosabb kifejezések körébe tartozott... Szóval finoman fogalmazva ezek a srácok tökélyre fejlesztették mind a verbális, mind a nonverbális agressziókészletüket.
Hozzáteszem, ez a gyermekotthon nem véletlenül kapta a speciális jelzőt! Egy javítóintézethez hasonló létesítményt kell elképzelni, természetesen sokkal szabadabb lehetőségekkel, ahol a pedagógiai módszerek alkalmazása és a jutalmazás áll a középpontban és nem a büntetés. Az ide bekerülő kölyköket kivétel nélkül a hatóság kényszerítette az itt lakásra és 12-től 18 éves korukig vehetik igénybe a szolgáltatást. Ez szintén fura volt számomra, hiszen bár idősebb voltam náluk, ennek nyoma se látszódott... Úgy látszik, annyira jól tartom magam, hogy főiskolás létemre én lehetnék köztük a gólya. (Az esti uborkakarika a szemem alá, úgy tűnik, megteszi a hatását :)
Közben telt-múlt az idő, 13 óra is rég elmúlt, miközben a többiek még mindig a buszon zötykölődtek a Szőregi út felé....
Addig pedig kettőnkkel beszélgetett az előadást tartó (szociálpedagógus-szociológus) intézményvezető hölgyemény. Eme beszélgetés folyamán megemlítettem, hogy ugyan miféle bűnt követhet el egy 13 éves gyerek, mire a nő szúrós tekintettel rám nézett és bár nem tudom szó szerint idézni, de valami nagyon hasonlót mondott: ,, Például kocsit lop. Hol élsz te? Manapság a fiatalok lopnak, gyilkolnak, verik a tanárokat! Nem az a valóvilág, amit az rtl klub közvetít!” Erre csak annyit tudtam mondani, hogy én nem nézem a Valóvilágot, mert gusztustalan, népbutító műsornak tartom. Erre ő elmosolyodott és helyeslően bólogatott, de azért a beszélgetés alatt többször felhozta, hogy azt látja, hogy én nem ezen a földön élek. Na gondoltam, most akkor alien vagyok vagy mi a szakramentum?! Pedig nyilván csak arra gondolt, hogy túlságosan naiv vagyok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése