Egyszerűen hihetetlen. Sikerült! Vége van! Megcsináltam! Minden nehézség, akadály és igazságtalanság ellenére elképesztően jól zártam ezt a négy könyörtelen évet és most mindenféle nagyképűség nélkül kijelenthetem, hogy büszke vagyok magamra. Nem kicsit, nagyon. Mert teljes bizonyossággal állíthatom, hogy egyetlen környezetemben élő ember sem lett volna képes arra, amit én letettem az asztalra. És bízom benne, hogy ez még csak a kezdet. Kételkedők természetesen mindig is voltak és mindig is lesznek, de most bebizonyítottam nekik, hogy igenis nekem volt igazam, ők pedig földughatják maguknak.
Tényleg nem volt könnyű ez a négy év, de a bennem lezajló gigantikus méretű pozitív változásokat is főképp ezeknek a megpróbáltatásoknak köszönhetem. Rengeteg idióta szituációba kerültem, melyeket -mivel nem volt más választásom- muszáj volt megoldanom és nagyon, de nagyon büszke vagyok erre az általam elért megszámlálhatatlan mennyiségű győzelemre, melyet végső megpróbáltatásként az érettségi szóbeli része koronázott meg.
Angollal kezdtünk és bár én ezt csak utólag tudtam meg, már a legelső feleletemnél kiszúrt magának a meglepően rokonszenves érettségi elnök. Történelemmel folytattam (az Anjou-kor gazdaságpolitikája), ahol már észrevenni véltem, hogy az említett hölgy szemmel láthatóan jobban érdeklődik az általam nyújtott felelet iránt, mint amit az előttem vizsgázó gyerkőcök produkáltak. Ezek után ,,sorsom tüskés bosszújaként” a nyelvtörténeti korszakokról, majd Radnóti Miklós sorsverseiről kellett valami logikusan felépített, érthető előadást produkálnom. A radnótis tétel megtanulására bár már nem maradt időm, a verseket olvasgatva azonban minden beugrott, amiről irodalom órán szó esett. Miután magyarból is jól megmondtam a magamét, teljes mértékben bebizonyosodott a gyanúm, ugyanis a vizsgabiztos hölgy (aki egyébként magyar-német szakos tanár) a következőket mondta: ,,Gyönyörű felelet volt!”. Irultam, pirultam, megköszöntem a bókot, kihúztam az emberismeret és etika tételem, helyemre slattyogtam, kifújtam magam és mivel a nehezén már túlestem, örültem, mint majom a farkának. Az etikatételemet (a média manipuláló hatása a példaképválasztásra) röpke két perc alatt papírra véstem, de mivel a protokoll az protokoll, meg kellett várnom a három előttem lévő, biológiából érettségiző deákot. Ekkor azonban már nagyon untam az agyam, úgyhogy kínomban elkezdtem eszegetni az asztalomra kitett, szivecske alakú szőlőcukrokat. Volt úgy, hogy kínomban egyszerre ötöt is bekaptam :] Szóval, miközben nagyban szopogatok, látom, hogy az elnökasszony kedvesen mosolyog rám és hallom, hogy odasúgja az igabának , hogy majd csak az etika után megy el ebédelni. Telt-múlt az idő, lassacskán lementek a szerencsétlen biológusok, és az enyém lett a terep. A tétel felmondása után jött a projektvédés, melyben leginkább az tetszett, hogy az összes tanár arcán ott ragyogott az érdeklődés az ,,őssejtjeim” iránt. Nagyon sok energiát fektettem bele, de úgy vélem, ha csak 2-3 ( bár remélem, hogy azért annál több) ember véleményét átformáltam vagy csupán elgondolkodtattam őket, akkor már megérte. Tehát megérte :)
Amit szintén nem tudtam, hogy a vizsgabiztos néni még a projektemet is elolvasta. Ezt konkrétan tőle tudom, mert azt mondta, hogy még sose találkozott ilyen hatalmas mértékű kritikai érzékkel és egyedi stílussal rendelkező korombelivel, majd hozzátette (nagyon helyesen), hogy ennek bizonyára megvan az oka.
Miután én kimentem a teremből ő is elindult ebédelni és kinn a folyosón mégegyszer megdicsért, megkérdezte mik a terveim, majd azt mondta, hogy hatalmas lelkem van, elköszönt és elment. Én meg csak ott álltam, mint bálám szamara, bár megkockáztatom, hogyha nem állt volna mellettem a töritanárom, biztos seggre ültem volna a folyosó közepén, mert annyira meg voltam szeppenve.
Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, mert bár mindössze félnapig ismertük egymást, mégis tudtam neki valamit adni és ő nekem szintén. Valamit, ami kézzel megfoghatatlan, igazi érték.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi volt az a tulajdonságom, amivel ennyi ember szimpátiáját kivívtam magamnak, pedig a válasz nagyon egyszerű: az őszinteség. Soha nem próbáltam meg másnak mutatni magam, mint ami vagyok, nem kötöttem kompromisszumokat, mindvégig ragaszkodtam az elveimhez és még a legkényesebb témákkal kapcsolatban is meg mertem mondani a véleményemet. Pusztán magamat adtam és ez úgy tűnik tetszett az embereknek. Felfoghatatlan, hogy őszinteséggel mennyi minden elérhető! Életfilozófiám (,,az életben csak annak van értelme, ami szívből jön”) sikert aratott.
Mindezek után pedig szeretnék egy hatalmas köszönömöt mondani mindenkinek, aki az elmúlt négy évben segített, bíztatott, velem volt, elfogadott, megszeretett, vagy csupán szép volt, ott volt, kedves volt, esetleg okos is.
Ígérem, egyszer még lesz foganatja!
Köszönöm,
andriska
