Kriszmösz iz káming!

Idén elérkeztem végre arra a szintre, hogy szeretem a karácsonyt. Tudom, ez furán hangzik, mert a legtöbb ember szereti, de nekem nagyon sok problémám volt vele. Illetve, azt gondolom, elsősorban leginkább önmagammal voltak problémák. Persze, lehetne harcolni az ünnep ellen, de attól még eljön. Nézzük inkább a szép oldalát: a csinos kis dekorzoknikat a szekrényemen, a mikulásvirágot a csobogó mellett és mivel távolra már egész rossz a szemem, így a legszebb az égősor! A szekrénysoron át egészen a kis Buddha szoborig ér, az a hagyományos fajta, mindenféle színű izzósor. Olyan szép nézni őket az ágyamból este, ahogy összemosódnak a színes fények! Pedig higgyétek el, tényleg nagyon karácsonyellenes voltam, és hatalmas belső munka van emögött is - meg globálisan a személyiségfejlődésemben is abban - ahova most eljutottam. És nagyon jó érzés! Ezért is jelentkezem ritkábban, mert mostanában inkább tapasztalok ezerrel az Élet Iskolájában, és majd ha egyszer lecseng ez az intenzív periódus, akkor végre nyugodtan megírom a gondolataimat :-) Addig egyelőre csak ajánlgatok mindenfélét, többek között ez a funkciója a Facebook oldalnak, hogy a kis ajánlók, képek, videók oda kerüljenek, ide pedig elsősorban a jól megszokott bejegyzések. Mindenképpen szeretnék írni a későbbiekben a férfiak elköszönési szokásairól ("üdv"); felvetni azt a kérdést, hogy a nők miért őszintébbek, mint a férfiak és hogy ennek köze lehet-e ahhoz, hogy ők átlagban tovább élnek; illetve szeretnék egyre több tudományosan alátámasztott gondolatot - no meg persze saját tapasztalatot! - megosztani arról, hogy miért is éri meg vegetáriánusnak lenni. De ez egy kényes kérdés, nagyon sok tévhittel, és előbb tényleg szeretném beleásni magam a témába, nem rombolni le ezzel a féltve őrzött hitelességem. Merthogy a hitelesség szerintem olyan, mint szüzesség: abból bizony csak egy van.

Na de akkor visszakanyarodva egy vargabetűvel a karácsonyi szálra, szeretnék Veletek megosztani néhány sort egy levélből. Egy nagyon kedves barátom írta, és én azonnal megírtam Neki a véleményem a dologról. Nem is szeretném most előre beharangozni, hogy miről van benne szó. A konzekvenciát pedig úgyis mindenki képes lesz önmaga is levonni. Zárszóként akkor ezennel megnyitom az idei karácsonyi szezont, de ne feledjétek: csak okosan, ügyesen, szívvel, lélekkel, és szerényen! Ja és ha lehet, lécci ne tessék irtani a fenyőket és a karácsonyi asztalnak sem kell ám roskadoznia - na de erről még úgy is írok - hiszen nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.

Még annyit, ha valaki hasonló cipőben jár, mint a barátom, tessék átgondolni, mi az, amit tényleg meg KELL tenni - bár ez esetben inkább venni - és mi az, ami szívből jön. Szerintem azért már ismertek, és tudjátok a mottóm: semmit sem kell, csak elhitetik velünk.

Barátom:

"Emellett próbálom a kis pénzemből kigazdálkodni a minimális kis ajikat karácsonyra. Őszintén szólva teher. Pár embernek csak udvariasságból adok, nem szívből. Ebből kiszállnék, ha lehetne, de nem lehet, mert tudom, h én is kapni fogok, így adnom kell."

Én:

"Szerintem semmit sem "kell". Mindenféle akarásnak nyögés a vége. Én a helyedben megmondanám, hogy "ne haragudj, idén nem futja rá, de majd a szülinapodon bepótolom a lemaradást vagy legkésőbb jövő karácsonykor". Aki ezt így nem érti meg, vagy nem fogadja el, az nem is a barátod. Én simán bevállalnám a helyedben, gondolkodás nélkül. Mikor van pénzem, nem sajnálom a barátaimra és mindig meghívom őket erre-arra. Moziba is, vagy koncira is. De amikor nincs, akkor nincs. Ezt tudják, elfogadják. De amúgy se másoknak - és pláne ne a fogyasztói társadalomnak - akarj megfelelni. Szerintem :-) "