Sziasztooook! Itt az "Egy csepp mennyország" Jótékonysági Est plakátja! Ugye milyen szép a neve a rendezvényünknek? Juci találta ám ki! Szeretnénk, ha minél többen lennénk, mert nagyon sok verejték és könnycsepp van a szervezés mögött. Rengeteg fal, amibe beleütköztünk, rengeteg rossz irány, bosszúság, de ennek ellenére úgy hiszem, hogy mivel egy nemes célról van szó, olyan sok rossz csak nem sülhet ki belőle :) Szóval várunk Téged is (aki most valamiért éppen az andriska blogon kóricálsz) nagyon sok szeretettel, nagyon sok fincsi sütivel, és persze jobbnál jobb élő zenével. Kiss Gina fantasztikus, a musicbox menüpontban meghallgathatjátok, amint éppen Adele - Rolling in the deep című számát énekli, annyira megtetszett, hogy írtam is neki, hogy ezt feltétlenül énekelje el és képzeljétek, el is fogja, mert naggggyon jófej :)
Ér terjeszteni a jóságot, gyűjtsünk minél több pénzt az autista gyerekek fejlesztésére! Addig pedig, amíg le nem zajlik az esemény, nem szeretnék új bejegyzést írni, egyelőre koncentráljunk arra, hogy minden simán menjen. Na meg addig még zh is lesz, még referálok is, meg angolozok is, meg azért is kiolvasom a Totemzenétől a hegedűversenyig című könyvet, ami a majdani szakdolgozatomhoz kell :) Ja és tessék küldeni nekünk a pozitív energiákat, hogy minden rendben legyen aznap este! Puszi mindenkinek, Andris
Először is szeretnék elnézést kérni, hogy ez a bejegyzésem most nem tükrözi a tőlem megszokott vidámságot, de azért az akadályokat megpróbálom továbbra is optimistán átvészelni. Nem vagyok lehangolt, csak fáradt. A műtét óta minden olyan más... Annyi feladat van, annyi dolog, és annyira rohan a világ. Igen, rohan a világ, és ez szörnyű, nagyon nehezen bírom felvenni a tempót. Miért nem hagyjuk kicsit pihenni a világot? És ezáltal talán mi is pihenhetnénk egy kicsit... De nem, rohanunk, pörgünk, és nem vesszük észre, hogy mindeközben tönkre vágjuk a legnagyobb kincsünket: az egészségünket. Én szerencsére "ésszel rohanok", ha mondhatok ilyen paradox kifejezést. De most úgy érzem: sok. Egyáltalán maga a járás, bárki bármit hisz vagy lát, még mindig nehéz, de ezt nem panaszképp mondom, örülök, hogy már úgy megy, ahogy :) Csak nehéz, na... A biciklizés. Tök jó, csak nehéz. Nagyon. A félév. Az halál.. Ilyen eszeveszettül hülye félévünk még soha nem volt, legalábbis én így érzem. Mindeközben zh-k, zh-k hátán, egyik nehezebb, mint a másik, közben pedig készülődés a nyelvvizsgára. De közben haladni szépen lassan a szakdolgozattal is. Pozitívum: hála az égnek nekem van a legjobb konzulensem, nem üti a hátamat lasszóval, hogy: "gyerünk, csináljad!", hanem épp ellenkezőleg, nagyon türelmes, és tudja, hogy még van egy évünk, nem kell siessek.
Az idő meg csak rohan, én meg öregszem, maholnap 21 leszek, te jó ég... De most legalább kivételesen várom a születésnapomat, mert idén október 31-én végre letelik a fájdalom hét éve, és most jön egy öt-hat kellemes év! Rám fér már, várom nagyon.
Jaj, majdnem kihagytam a hírt, hogy elkészültek az idei őszi fotók rólam, meg is lett a "winner picture", idővel látható lesz a galéria menüpontban. Most kicsit formabontóak voltunk, gondoltam, megmutatjuk a világnak, hogy tudok borostás is lenni és hogy ráadásul még jól is áll!
És akkor az utolsó hír mára: november 17-én lesz egy jótékonysági est, melyet a "szociális csoportmunka módszertana gyakorlat" kurzus keretén belül szervezünk, konkrétan: én, Grétike, Juci, Szandi és Nóri. A lényeg, hogy 4-5-6-7 fős kis csoportokban csináljunk egy társadalmi akciót, amelyet filmre kell venni, a filmet öt perc hosszúságúra összevágni és mindezt levetíteni az egész 3. évfolyamos szociális munkás és szociálpedagógus hallgatók előtt. Plusz lesznek ott még tanárok, meg médiások, szóval kb. 200 fő előtt kell vásárra vinni a bőrünk. Mi azt hiszem - bár nem tudom, hogy a többi csoport miket csinál, annyit tudok, hogy lesz sok "flashmob"... no comment - elég nagy fába vágtuk a fejszénket ezzel a jótékonysági esttel. Ne tudjátok meg, mennyi könnycsepp és verejték van a mögött, ahol most tartunk. Hamarosan kiplakátolom ide is a szórólapot, egyelőre annyit, hogy november 17-én lesz Szegeden, a belépő 500 Ft és a befolyt összeg pedig a Szivárvány Autizmus Egyesület részére megy. És ami külön öröm számomra/számunkra, hogy Kiss Gina elvállalta, hogy jön és tehetségével ékesíti az estet! Csak annyit kért, hogy álljuk az útiköltséget. Naggyon tündéri, emberséges lány, és mindemellett eszméletlenül tehetséges. Saját dala mellett világslágereket fog énekelni, de addig hallgassátok sok szeretettel a Chasing dreams-et, mely ismerős lehet az Eurovíziós Dalverseny magyar válogatójáról :)
,,Körülöttünk a világ egy hatalmas nagy hangszer, és csak rajtunk múlik, hogy mit teszünk: hallgatjuk, nézzük, menekülünk előle vagy megszólaltatjuk, formáljuk, alakítjuk a saját magunk ízlése szerint a saját magunk szórakoztatására." - egy névtelen főiskolai hallgató (forrás: PARLANDO Zenepedagógiai folyóirat)
Egy magyar család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba. Az első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:
- Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta.
- Miért, miből látszott?
- Égő csigát rajzolt. - mondja az óvónő.
- Égő csigát? De hát
ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így hívogatják ki a házukból: "Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki..." Talán volt más is?
- Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak madarat. - így az óvónő.
- Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát, hogy "Csip, csip, csóka, vak varjúcska"?
- Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.
- Csonka tehén? Hm... Ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van: "Boci, boci tarka, se füle, se farka..."
- És mondja, kedves anyuka! Semmi vidám, kedves dalocskát nem énekelnek a magyar gyerekek?
- Dehogynem. Ott van például a "Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink..." Basszus!
