Már 10 éves koromban vágytam Jónás Rita lemezére. De aztán egyszer anyukám egy kollégája (még az EM csoportnál), azt mesélte, hogy milyen borzalmas, hogy hétvégente reggel Jónás Ritát kell néznie és hogy mennyire ki nem állhatja. ( Azóta persze rájöttem, hogy mindössze annyi lehetett a baj, hogy a hálószobában volt a televízió. ) Sajnos akkoriban igencsak naív voltam és bárki bármit mondott, azt gondolkodás nélkül elhittem. És talán ezért történt, hogy nem vettem meg a lemezt. Pedig mindig is imponált játékossága, huncutsága, önfeledtsége, ugyanakkor határozottsága, keménysége, érettsége. Úgy gondoltam, hogy bőven lenne tőle mit tanulnom, mert az utóbbi időkben már kezdtem úgy viselkedni, mint egy depressziós, házsártos vénember. Elég sokáig tartott míg ezt észrevettem magamon, na de jobb későn, mint soha! Félévig tartó, hosszas keresgélés után végre a kezemben tarthatom és most már bármikor meghallgathatom Jónás Rita Szevasztook című csodálatos lemezét. 2001-ben, mikor a lemez napvilágot látott, azt írták róla, hogy egy komoly gyereklemez, amelyre nem volt példa Halász Judit óta. Pedig ez sokkal több annál. Hatalmas pozitív sokk. Újra hallhatom a kalózos vetélkedő, a padlásos játékok vagy a családi vetélkedők betétdalát. Nem véletlenül csak egy lemezt készített, ez az egy olyan jó, hogy fölér tízzel. Minden dal mehetne a rádióban. Kölyökinduló, Sulidal, Húzd fel a vitorlát, Nézem a lányom, Padlásdal, Szerelmes vagyok, stb… Nagyon jók!
Így belegondolva nem könnyű a mai gyerekeknek, sőt szerintem igen rossz soruk van. Rajzfilmekből is óriási a túlkínálat és egyre rosszabbakat sugároznak kereskedelmi csatornák hétvégente. Nincs ami megmozgassa és összekovácsolja a gyerekeket, mint pl. a kalózos vetélkedő. Egyre kevesebb idő jut arra, hogy gyerekek és felnőttek, kicsik és nagyok együtt játszanak. És amint láthatjuk egyre kevesebb az értéket képviselő tévéműsor. A sok hülye celebes műsor a legtöbb korombelinek teljesen átmosta az agyát. Pedig mi még azért értékeken nőttünk fel….

Rita azóta 3 gyermek édesanyja és a mai napig a Karinthy színházban játszik. Férje Darnyi Tamás, olimpiai úszóbajnok.
Külön köszönet Együd Zsoltnak Siófokra, akinek a segítsége nélkül nem sikerült volna beszerezni a lemezt!
2 megjegyzés:
Szép idők voltak.... hiányzik :)
nekem is... nagyon...
Megjegyzés küldése