 |
| "Andristól Andrisnak" |
Na szóval, az úgy volt, hogy nem értik a körülöttem lévő emberszabású lények, hogy mi a fészkes fene az a "koncertélmény". A koncertélmény egy olyan jelenség, amikor minőségi (!) élő zene hatására valami megmagyarázhatatlan pozitív folyamat zajlik le a szervezetedben, és mindenféle alkohol, cigaretta, drog fogyasztása nélkül is a föld felett érzed magad két centivel, mindezt a koncert jótékony hatása által. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem kell inni ahhoz, hogy jól érezd magad. Mindezt két dolog miatt írtam le: az egyik, hogy eddigi életem egyik legmeghatározóbb koncertélményén voltam kedd este, a szegedi IH-ban.
Petruska András "egyszemélyes zenekar" adott valami eszméletlen útravalót a közönségnek. Frenetikus volt, én még embert így énekelni, gitározni nem hallottam. Mindenkit biztatnék, hogy amennyiben teheti, menjen el egyszer megnézni! Egyszerű, őszinte srác, akinek muzsikálás közben csillognak szemei és látszik rajta, hogy mennyire imádja azt, amit csinál, legyen szó egy húsz fős vagy egy kétezer fős közönségről, az teljesen mindegy. A koncira Grétit cipeltem el magammal, akinek nagyon hálás vagyok, nemcsak azért, hogy elkísért és megértette, milyen irányba próbálok haladni, hanem a gondolatokért is, amiket megfogalmazott, és megerősítette, hogy szerinte én csinálnom jól.
Koncert közben az egyik dalnál Andris elkezdte, hogy : "pá-párápáppá..." és elénekelte az Így jártam anyátokkal című sorozat betétdalát. De ez csupán egy kis csemege volt a két órás koncertből, ha mindet felsorolnám, felrobbanna a laptopom :-) Nem is részletezem tovább, remélem, kedvet kaptatok, hogy utána járjatok. Mert ő tényleg megérdemli. Ami bebizonyosodott számomra, az többek között az, hogy bár sokat változik a világ, hála az égnek, a jó bornak még mindig nem kell cégér :-)
A másik dolog, ami mindenképp megér néhány sort, az pedig az, hogy felkerestem a konzulensemet, mert ugyebár nem ártana kiválasztani azt a fránya szakdolgozat témát... Két elképzelésem volt, az egyik a mozgásukban akadályozott emberek hátrányairól szólt, a másik pedig magamból kiindulva, a zene fantasztikus, gyógyító hatásáról. Az első témának nagyon örült a konzulensem - akinek hozzáteszem, egyébként a devianciaszociológia a szakterülete - aztán elmondtam kicsit félve a második gondolatomat a zenéről. Elmondtam, hogy milyen sokat segített nekem a zene abban, hogy most itt tartok és valahogy még azt is megemlítettem, hogy kicsi koromban vokalistának készültem. Erre felcsillantak a szemei és azt mondja: "Én meg bárénekesnőnek! Csak... a szüleim nem engedték." Aztán elkezdtünk beszélgetni a zenéről, hogy én milyen előadókat, zenéket szeretek, hogy ő milyen előadókat, zenéket szeret. Komolyan mondom, libabőrös lettem, hogy milyen sok bennünk a közös vonás, a közös gondolat. Úgyhogy suttyba dobtuk a deviáns magatartásformákat, és megegyeztünk, hogy ezek után, csakis a zeneterápia lehet a szakdolgozattémám. Hogy azon belül konkrétan mi, arról még csak halvány sejtésünk van, de majd körvonalazódik, van még időnk bőven. És ami ismét bebizonyosodott számomra: nincsenek véletlenek.
Zárásképp pedig fogadjátok sok szeretettel a Double speak című Petruska Andris számot, mely biciklizés közben számomra double speed-et ad :-)
